Juttatási csomagunk
Célunk, hogy Debrecen legjobb munkahelye legyünk, ahol folyamatos szakmai fejlődést és kiemelkedő fizetést biztosítunk. Cégünk olyan juttatási csomagot kínál, ami elégedett munkatársakat eredményez, és lehetővé teszi a komoly szakmai eredmények elérését. Mivel az Ozeki debreceni központtal működik, a mi munkatársaink, maguk alakíthatják sorsukat, részt vehetnek komoly döntéshozatalban, a cégközpontokra jellemző fejlesztési és innovációs projekteken dolgozhatnak, és első kézből kapnak meg minden olyan információt, támogatást, ami a munkavégzéshez szükséges. Ez nagyon komoly előny a sok esetben külföldi tulajdonú debreceni cégekhez képest, mivel a debreceni központnak köszönhetően a cég eredményei is itt realizálódnak, így a munkatársak közvetlenül részesedhetnek az elért eredményekben.Kezdő fizetés
Cégünk már a kezdő fizetéssel is motiválni szeretné a jelentkezőket, ezért minden pályázónál figyelembe vesszük azt a fizetési igényét, amit a jelentkezése során megad.Minden jelentkezőtől azt kérjük, hogy a jelentkezés során adja meg azt az összeget, amiért szívesen eljár dolgozni. Érdemes ezt az összeget úgy meghatározni, hogy arányban legyen azzal az értékteremtő képességgel, amit a jelentkező hoz és azzal, amit más hasonló képességű munkavállalók kérnek a piacon.